-->

Kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes

FőoldalBarangolóLemezekVideoHírekKépTárKöszönjükElérhetőségek      

Címlap

Belföld

Gazdaság

Kultúra

Vegyes

Archívum

Magunkról


Új pacsirta a Credo együttesben

Varga Katalin nevével és hangjával egy ideje már nemcsak a dalversenyek kedvelői találkozhatnak. A tizennégy éves ungvári lány ugyanis a Credo együttes állandó tagjává vált, noha jelenleg még az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola padjait koptatja.

– Egészen kis korom óta énekelgetek, sokan tanácsolták, hogy keressek egy énektanárt. Kilencévesen aztán kötélnek álltam. Nem sokkal később elmentem a nővéremmel és a tanárommal egy versenyre, ahol első helyezett lettem. Azóta egyre biztatnak, hogy ne hagyjam abba.

– Hány helyezést gyűjtöttél össze mostanáig?

– Nem tudom, talán kilencet, tízet.

– Miért fordultál épp az erdélyi dalok felé?

– Nemcsak az erdélyi dalokat szeretem, mindenféle népdalt szívesen énekelek, de általában erdélyi és moldvai dalokat választok. Egyrészt nagyon szép a szövegük, ugyanakkor a dallamuk is eléggé összetett. Nehezebb megtanulni, mint egy átlagos magyar népdalt, de nekem tetszenek bennük a hajlítások, a félhangok. Általában kazettáról tanulom a dalokat, többször is meghallgatom, míg egészen jól nem megy. Az előadók közül Budai Ilona a kedvencem, a népdalok közül pedig a szerelmes dalokat éneklem a legszívesebben.

– A hétköznapjaidban hogyan jelentkezik a népdalok szeretete?

– A külsőségekben nem annyira, tehát a népviseletet csak fellépéskor veszem fel, de egyébként amennyire egyáltalán lehetséges, átjárja az egész életemet.

– Hogy kerültél kapcsolatba a Credóval?

– Részt vettem az V. Kárpátaljai Magyar Dalversenyen Beregszászban, melynek Ivaskovics József, az együttes vezetője a szervezője. Később a templomban is találkoztunk, ő vezette ugyanis nálunk a kórust. Megkérdezte, volna-e kedvem énekelni a Credóban, én pedig igent mondtam.

– Szólóban nehezebb énekelni, mint kórusban, vagy a Credo együttesben?

– Nehezebb, nagyobb az izgalom, mert a kórusban nem olyan feltűnő, ha valaki hibázik, megcsuklik a hangja. A szólózás mégis jobb, mert akkor ki tudom adni a hangomat, különösen a népdaloknál. A Credo annyiban más, mint egy kórus, hogy különböző jellegű dalokat szólaltat meg, és mindhez más-más éneklési technika kell.

– Jársz még énekórákra?

– Énekórákra már nem, csak kórusra, és persze Józsi bácsi is foglalkozik a hangommal. Segít a helyes levegővétel kialakításában, amivel elég sok problémám van. Ezenkívül hangképzési gyakorlatokat is végzünk, hogy minél jobban sikerüljenek a hajlítások.

A Credo legifjabb pacsirtája még nem döntötte el, hol szeretne tovább tanulni. Legnagyobb kritikusa a nővére, aki, ha kell, tartja benne a lelket, segít, biztat, de észreveszi a hibákat is. Kati pedig csak fújja a dalokat...

Olasz Tímea

 

Credo 2023