|
Prelud
Debreceni felhívott és újságolta a nagy hírt: Dinnyés József érkezik Kárpátaljára és szeretne az Ivaskovics trióval turnézni. A legendás előadóról szóló adomák így-úgy átszivárogtak hozzánk is és tudtuk, hogy Dinnyés egy egyszemélyes ellenálló. Itt a Nagy Kommunista Birodalom legnyugatibb csücskében hatványozott az ilyen jellegű előadások tiltása és ijedt boldogsággal készültünk a „nem tudom mire…”. Dupkának ép abban az időben jelent meg a Levél egy távoli ismerőshöz című verse. Ez az! Kaptam fel a fejem és nekiláttam a szabad vers megzenésítéséhez, a századik nekifutás után sem jött össze más, csak a refrén: Mert én magyarnak itt születtem… Irány a Kárpáti Kiadó, ahol Gyuri dolgozott egy szobában Debreceni Misivel. (A Kiadóban mindég ült közülünk valaki: írók, költők, festők, meg én a zenész… Debreceni általában szorgalmasan szerkesztett valamit, a Dupka viszont inkább velünk tárgyalta meg a nap főbb eseményeit, problémáinkat, terveinket…) Lassan mindenki eltávozott. – Látom, valamit akarsz – mondta! És akkor jöttem elő az ötlettel, hogy írjuk át a verset dallá. Lassan, döcögve, a szabadvers soraiból kiragadott gondolatfoszlányokat rímbe foglalva, haladtunk versszakról, versszakra, miközben én állandóan dúdoltam a már kész dallamot.
IMITÁCIÓ
Csodálatos érzés volt, amikor elkészült. Csak akkor vettük észre, hogy már jól benne vagyunk az éjszakában. Pontosabban, az éjjeli őr figyelmeztetett, hogy menjünk már a…, mert le szeretne feküdni. Dupka hazavitte a nyers fogalmazványt csiszolgatásra és kb. három nap múlva elhozta a kész dalszöveget. A József Attila Irodalmi Stúdió hagyományos évzáró összejövetelén a Havasigyopár étterem Orosz termében hangzott el először a Levél és kellett többször is megismételni… (Ép akkoriban jegyeztettük be az első és utolsó zenei kisszövetkezetet, aminek én lettem az igazgatója és a „magyar valóságban” váltunk szinte egyedüliként jogi személlyé. Jogosultságunk birtokában néha arra vetemedtünk, hogy meghívunk egy-egy híres magyarországi (Dinnyés, Kaláka stb.), vagy Hágón-túli (Anyiszimov tesvérek stb.) előadót Kárpátaljára. (Később is ez a kis cég – a mindenki által gyanakodva szemlélt, a szocializmusban szokatlan formáció - lépet fel, mint jogi személy, pl. a Hatodik Síp alapítójaként, vagy a KMKSZ alakulásánál szükséges hivatalos alapítói jogi kezessé…, no de erről illik hallgatni… ) Dinnyéssel a turné csodálatos volt... Ezután Dupka szervezett egy nagyobb turnét Kárpátalja magyar településein (a városok ebből természetesen? kimaradtak), ami a Dinnyés által szervezett magyarországi turnéba torkollott, a záró szám mindig a Mert én magyarnak itt születtem lett, és lassan kiszorultak a műsorunkból a magyar és világslágerek... A koncerteken tulajdonképpen a József Attila Irodalmi Stúdió író-olvasó találkozóit vittük ki a nagyszínpadra, és mutattuk be íróinkat, költőinket, most már nem tíz-húsz „értelmiséginek”, arra érdemesnek, hanem a kárpátaljai magyaroknak, és tettük ki családunkat különböző rejtet, vagy nyílt atrocitásnak, és tettük tönkre több év útkeresését, munkáját, ami lehetetlené tette a Trió további működését. (Ez a mai napig hatalmon lévő réteg mindmáig retteg a hozzám hasonló „művészektől” – különösen, ha zenész - és tesz meg mindent az ellehetetlenítésünkért, elég szép sikerrel. Az ungvári „magyar média” szinte teljesen kizárja műsoraiból, lapszámaiból a kárpátaljai magyar zeneművészetet, legalábbis amióta a független Ukrániában élünk… pedig kb. 5-8 olyan előadót fel tudnék sorolni, akik saját (nem is egy) lemezzel rendelkeznek) A turné után ismét nagy ramazuri… a Magyar Televízió élő adást közvetít Kárpátaljáról. (’88) És nem akárki, hanem a híres TV riporter Pálfy G. István vezetésével. Szóltak nekünk is, hogy nem lenne-e egy Balla versünk eléneklésre, mivel Dinnyés már a fülükbe ültette, hogy vagyunk. Be is vonultunk a stúdióba, ahol elég otthonosan mozogtunk (85-ben volt egy 30 perces magyar műsorunk, ami az első és a mai napig az egyetlen ilyen jellegű). A felvett ének nem nagyon tetszett, ezért, mint tartalékot - mivel időnk még volt - gyorsan felénekeltük a Levelet is… És jött a műsor engedélyeztetésének időpontja. A Trió már az utolsókat rúgta… És döntöttem, mivel már úgyis vége, és nem érdekel a feleségek féltése: hogy magunkra haragítunk mindenkit, a Levelet énekeljük és nem mást. Hát márpedig azt nem! Akkor, viszlát! És szép nyugodtan szanaszéledtünk… Egyszercsak egy TV-s autó állt meg a házunk előtt és két órát adtak, hogy „összeszedjem” (orosz) Istvánt és Attilát, mivel mégis benne leszünk a műsorban. Később derült ki, hogy Pálfy G. István azzal fenyegette meg a helyi tévéseket, miután meghallgatta a felvételt, hogy ha nem lehet a Levél, akkor csomagol a stáb és nem lesz műsor… És ez lett az Ivaskovics Trió hattyúdala, és kezdete valami egészen másnak…
Hogy a mai napig szinte himnusz gyanánt szeretik, és utálják a Levelet, nem mi tehetünk róla, annak ellenére, hogy van, ki ezt állítja… Nyomtatott formában jóval később jelent meg… a Credo együttes kb. 10 éve nem énekli, csak a nagyérdemű külön kérésére…
Ivaskovics József |